Semmelweis Fogászati Napok 2023 építés, bontás, közlekedés
Rövidesen elérkezünk a Semmelweis Fogászati Napok 2023. május 18-20. megnyitásához.
A rendezvény helyszíne: Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Cím: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a kiállítás építési ideje:
2023. május 16-án: 10 –18-ig,
2023. május 17-én: 8 – 17.30-ig.
Bontás:
2023. május 20-án 17.00 órától éjfélig.
Azon kedves résztvevők, akiknek a Sämling Kiállítási Kft. építi standját, a berendezkedést május 17-én 15.30-tól 17.30-ig végezhetik el. A nagyméretű eszközöket, berendezéseket (pl. kezelőegység) a főbejáraton, vagy az egyetem udvaráról (rámpa) a tanácstermen keresztül lehet behozni.
2023. május 17-én 17.30 óra után az egyetem épületét a kiállítóknak és az építőknek el kell hagyniuk.
A standok berendezését május 18-án reggel 8.30-ig kell befejezni ahhoz, hogy kulturált, rendezett körülmények között tudjuk fogadni a résztvevőket.
A kiállítás nyitva tartása:
2023. május 18-20-án 8.30-tól 17.00 óráig.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a főbejárat előtti szabad területet május 18-án 8.00-tól szabadon kell hagyni.
Kérjük, hogy az alábbi előírásokra kiemelt figyelmet fordítsanak:
A padlóra és a falakra ragasztani tilos, ez alól semmilyen ragasztó nem képez kivételt. A standok szőnyegezését nem javasoljuk, mivel a szőnyeget csak a
ráhelyezett tárgyakkal lehetséges lesúlyozni.
Csak gumikerekű kocsival lehet árut/gépet/bútort stb. szállítani.
Az épületbe bevitt tárgyak/installáció/bútorok lábait karcmentesíteni kell, védőanyaggal be kell vonni a bútorzatok lábait (filc, buborékfólia, stb.).
Az épület bejárata előtt parkolni kizárólag ki- és bepakolás idejére lehet, tilos magára hagyni bármilyen járművet, mert a főbejárat előtti tér tűzoltási felvonulási terület.
Kérjük kiállítóinkat, hogy aki nagyméretű kiállítási tárgyat (pl. kezelőegységet) szeretne standjára szállítani, az legyen kedves felénk írásban jelezni, hogy egyeztetni tudjuk a beszállítás idejét. Kérjük, hogy külsős standépítő szolgáltatásait igénybe vevő résztvevők a kivitelező cég felelős vezetőjének elérhetőségét megadni szíveskedjenek.
Kérjük, hogy a részvételi díjat tartalmazó számla kiegyenlítéséről határidőre szíveskedjenek gondoskodni, mivel ez a részvétel alapvető feltétele. A számlát minden kedves kiállítónak megküldtük. Amennyiben a teljesítés az építés előtt 3 nappal nem történik meg, úgy fenntartjuk a jogot arra, hogy a jelentkezést semmisnek tekintsük.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a büfében történő vásárlás megkönnyítése érdekében a büfét üzemeltető Delirest Kft lehetőséget biztosít céges számla nyitására, melynek végösszegét a nap végén, számla ellenében lesz lehetőségük kiegyenlíteni.
Parkolás, közlekedés
Az Egyetem környékén és az épület mögötti Batsányi utcában a parkolás korlátozott. A szabálytalan parkolások miatti rendszeres közterület felügyeleti és rendőrségi büntetésekre tekintettel javasoljuk, hogy lehetőség szerint tömegközlekedési eszközzel jöjjenek, illetve áruszállító autóikat is őrzött helyre vigyék lepakolás után.
Hétköznap az M3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények.
A Nagyvárad tér és térsége a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal és a 83-as trolibusszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as (korábbi 2M) és a 24-es villamosokkal, a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy MOL Bubival érhető el.
Hétvégente csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között a buszsávban haladó M3-as metrópótló busszal lehet utazni.
Minden kiállítónkat szeretettel várjuk!
Varga József FoKeSz elnök
Somos András Sämling Kiállítási Kft.
Semmelweis Fogászati Napok 2023.
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége a
Semmelweis Fogászati Napok keretében kiállítást szervez.
A rendezvény időpontja: 2023. május 18-20.
Helyszín: Semmelweis Egyetem Elméleti Tömb, 1089. Budapest, Nagyvárad tér 4.
A jelentkezési lapot és a részvétel feltételeit tartalmazó tájékoztató anyagot rövidesen megküldjük Önöknek, illetve honlapunkon, a http://hungarodent.com/kiallitoknak/ oldalon letölthető formátumban feltöltésre kerül.
2022 Semmelweis Őszi Fogászati Napok Kiállítás
Tájékoztatom Önt, hogy a Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége /FoKeSz/
2022. őszén a Semmelweis Őszi Fogászati Napok keretében kiállítást szervez.
A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Titkársága által szervezett
akkreditált kötelező szinten tartó továbbképzéshez szervesen kapcsolódik kiállításunk.
A kiállítás időpontja: 2022. szeptember 29-30.
A továbbképzés időpontja: 2022. szeptember 29 – október 1.
A rendezvény helyszíne: ELTE Lágymányosi Campus, Északi tömb
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A.
A Fogászati Napokra olyan kiállítókat invitálunk, akik a fogászat valamely területén gyártanak vagy
forgalmaznak fogorvosok és fogtechnikusok részére különböző anyagokat, gépeket, eszközöket, műszereket,
berendezéseket, szoftvereket, stb. A kiállítók épített standokon, kulturált környezetben mutathatják be
termékeiket, szolgáltatásaikat. A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara által szervezett akkreditált
kötelező szinten tartó továbbképzésen 700 regisztrált orvos részvétele garantált.
A kiállításra szóló jelentkezési lapot, valamint a jelentkezés és részvétel feltételeit tartalmazó tájékoztatókat honlapunkon elérik.
A jelentkezési lapot – a részvételi feltételek tanulmányozása után – pontosan, olvashatóan kitöltve
2022. július 27-ig szíveskedjenek a szervezőkhöz e-mailben eljuttatni! Kérjük a határidő pontos betartását!
A kiállítás hivatalos szervezője a Sämling Kiállítási Kft.
Sämling Kiállítási Kft. 2013 – Pomáz, Illyés Gyula u. 34.
Somos András ügyvezető, vagy Kiss Barbara szervező részére.
Telefon: 1/287-67-61 Mobil: 06-20/440-8514
E-mail: samling@samlingkft.hu www.samlingkft.hu
A kiállítás pénzügyi partnere:
Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége
A helykiosztás során előnyt biztosítunk a korábbi résztvevők számára, figyelemmel leszünk a jelentkezési
határidő betartására, a véglegesítésnél pedig ellenőrizzük a fizetési feltételek teljesítését.
Bízom benne, hogy a rendezvény a kiállítók, résztvevők és a szervezők szempontjából is eredményesen zajlik
majd le, ennek érdekében a FoKeSz vezetése és munkatársai minden tőlük telhetőt megtesznek.
Kéréseikkel, kérdéseikkel forduljanak bizalommal a FoKeSz elnökségi tagjaihoz, illetve a kiállítást szervező
Sämling Kiállítási Kft. munkatársaihoz, akik készséggel állnak rendelkezésükre.
Tisztelettel:
Varga József
FoKeSz elnök
Hungarodent 2022 bejárás BOK
Tisztelt Kiállítók!
Ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy a Hungarodent kiállítás helyszínéül szolgáló BOK Csarnok megtekintésére bejárást szervezünk, melynek időpontja: 2022. április 13., 11 óra. Cím: 1146 Budapest, Dózsa György út 1. Találkozási pont: Főbejárat előtt.
A bejárás során lehetőségük lesz megismerni a BOK Csarnok adottságait, illetve szeretnénk Önöket megnyugtatni, hogy a B csarnokban létrehozott humanitárius tranzitpont kultúrált, rendezett körülmények között üzemel, mely nem zavarja a BOK Csarnok A és C épületeiben megrendezésre kerülő rendezvények megtartását.
Kérjük, hogy részvételi szándékukat írásban jelezni szíveskedjenek!
Semmelweis Fogászati Napok 2021 Program
A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Titkárság 2021. őszén a Semmelweis Őszi Fogászati Napok keretében akkreditált kötelező szinten tartó továbbképzés szervez.
A rendezvény időpontja: 2021. szeptember 30 – október 2.
A rendezvény helyszíne: ELTE Lágymányosi Campus, Északi tömb
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A.
Fogpótlástan, Endodontia, Konzerváló fogászat
- október 1. (péntek)
Harmónia terem
Programfelelős: Dr. Hermann Péter egyetemi tanár
MEGNYITÓ |
925-930(5’) |
Az intraorális szkennelés elmélete és gyakorlataDr. Borbély Judit |
930-1015(45’) |
3D nyomtatás alkalmazásának lehetőségei az implantációs protetikában Dr. Kispélyi Barbara PhD |
1015-1100(45’) |
– – CAD/CAM az implantológiában: “Hagyományos vs digitális”? Dr. Mikulás Krisztina Implantációs lenyomatvételi eljárások Dr. Déri Tamás – – Az abszolút izolálás fogpótlástani vonatkozásai Dr. Berze Ildikó |
1100-1120(20’) 1120-1205(45’) 1205-1250(45’) 1250-1400(70’) 1400-1445(45’) |
A temporomandibularis ízület Dr. Jász Máté megbetegedéseinek (CMD) differenciáldiagnosztikája |
1445-1530(45’) |
A bruxizmus modern megközelítése és kezelési lehetőségei Dr. Schmidt Péter |
1530-1615(45’) |
Fogpótlástan, Endodontia, Konzerváló fogászat
- október 2. (szombat)
Harmónia terem
Programfelelős: Dr. Vág János egyetemi docens
MEGNYITÓ |
925-930(5’) |
Mikroszkóphasználat a fogorvosi gyakorlatban Dr. Molnár Eszter |
930-1015(45’) |
Regeneratív endodontia Dr. Tóth Zsuzsanna |
1015-1100(45’) |
– – Gyökérkezelés napjainkban Dr. Komora Péter Mikrobiológia és dezinfekció Dr. Lohinai Zsolt – – Digitális megtartó fogászat Dr. Vág János Indirekt restaurátumok rögzítése Vasziné Dr. Szabó Enikő |
1100-1120(20’) 1120-1205(45’) 1205-1250(45’) 1250-1400(70’) 1400-1445(45’) 1445-1530(45’) |
Gyökérkezelt fogak restaurálása Dr. Herczegh Anna |
1530-1615(45’) |
Fogszabályozás, Gyermekfogászat
- október 1. (péntek)
87-es szemináriumi terem
Programfelelős: Dr. Rózsa Noémi Katinka egyetemi docens
MEGNYITÓ |
925-930(5’) |
A páciensek kívánságai, elvárásai vs. az orthodontia lehetőségei Dr. Kaán Miklós |
930-1015(45’) |
„Surgery first vs. surgery last” – dysgnath műtétes esetek kezelése sínterápiával Dr. Felkai Tamás |
1015-1100(45’) |
– – |
1100-1120(20’) |
Fogmozgatás szkelettális horgonylatokkal – hol a határ? Dr. Nemes Bálint A tranzverzális tágítás lehetőségei különböző életkorban a bizonyítékon Dr. Bálint Réka alapuló fogszabályozás elvei szerint – – Biomechanikai szempontok a horgonylattervezésben Dr. Mlinkó Éva Strukturált leletezés a gyermekfogászatban Dr. Bálint Réka Orsolya |
1120-1205(45’) 1205-1250(45’) 1250-1400(70’) 1400-1445(45’) 1445-1530(45’) |
A fogszabályozás határterületei Dr. Kaán Miklós |
1530-1615(45’) |
Dento-alveolaris sebészet, Parodontológia
- október 1. (péntek)
89-es szemináriumi terem
Programfelelős: Dr. Windisch Péter egyetemi tanár
MEGNYITÓ |
925-930(5’) |
Teljes körű parodontális kezelés alaplépései és határterületi Prof. Dr. Gera István kapcsolódások |
930-1015(45’) |
A fogszabályozás szöveti modulációs szerepe parodontális rekonstrukciós Dr. Nagy Pál műtétek során |
1015-1100(45’) |
– – Dr. Csifó-Nagy Boróka és PRF + sajátfog csontgraft sebgyógyulást Dr. Radóczy-Drajkó befolyásoló faktorok szerepe Zsombor Periimplantáris lágyrészsebészet Dr. Molnár Bálint – – Gerincprezerváció fajtái és indikációs területei Dr. Horváth Attila |
1100-1120(20’) 1120-1205(45’) 1205-1250(45’) 1250-1400(70’) 1400-1445(45’) |
Furkációs defektusok, kombinált defektusok, egy- illetve többgyökerű Dr. Papp Zsuzsanna és fogak parodontális sebészi kezelési Dr. Orbán Kristóf lehetőségei |
1445-1530(45’) |
Koronahosszabbítás és parodontális szempontból ideális protetikaDr. Bartha Ferenc |
1530-1615(45’) |
Dento-alveolaris sebészet, Parodontológia
- október 2. (szombat)
89-es szemináriumi terem
Programfelelős: Dr. Németh Zsolt egyetemi docens
MEGNYITÓ |
925-930(5’) |
Fájdalom a szájsebészeti gyakorlatban Dr. Németh Zsolt |
930-1015(45’) |
Dinamikus navigációs rendszerek alkalmazása a modern dentális Dr. Huszár Tamás implantológiában |
1015-1100(45’) |
Az állkapocsízületi diszfunkció invazív kezelési módszerei Dr. Vaszilkó Mihály Szövődmények, és azok ellátása az implantológiában Dr. Bogdán Sándor – – Bölcsességfogak sebészetének újdonságai Dr. Joób-Fancsaly Árpád |
1100-1120(20’) 1120-1205(45’) 1205-1250(45’) 1250-1400(70’) 1400-1445(45’) |
Sebészi fogeltávolítás alternatívái Dr. Szűcs Attila |
1445-1530(45’) |
Állcsontciszták diagnosztikája és kezelése Dr. Koppány Ferenc |
1530-1615(45’) |
A fogorvostudomány aktuális kérdései
- szeptember 30. (csütörtök)
Harmónia terem
Programfelelős: Dr. Gerle János
MEGNYITÓ 920 |
||
1. |
Digitális fogászati technológia a fogpótlástanban Prof. Dr. Hermann Péter |
930-1015(45’) |
2. |
Gyulladások az orofaciális régióban Dr. Németh Zsolt |
1015-1100(45’) |
SZÜNET |
– – |
1100-1120(20’) |
3. 4. SZÜNET 5. 6. |
A Molaris-Incisivus Hypomineralisatio (MIH) szindróma diagnózisa és kezelési lehetőségei. Dr. Rózsa Noémi Katinka Parodontológia és orthodoncia kapcsolataProf. Dr. Windisch Péter Az onlay helye a XXI. században Dr. Vág János Prof. Dr. Dobó Nagy Mesterséges intelligencia lehetséges Csaba fogászati alkalmazásai |
1120-1205(45’) 1205-1250(45’) 1250-1400(70’) 1400-1445(45’) 1445-1530(45’) |
7. |
Oxiológia Dr. Sirák András |
1530-1615(45’) |