Semmelweis Tavaszi Fogászati Napok Programfüzet

Tisztelt Látogató!

 

Üdvözöljük a Semmelweis Tavaszi Fogászati Napok rendezvényén és az annak keretében megrendezésre kerülő fogászati kiállításon.

A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának vezetése ismét a Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetségét bízta meg a kötelező szintentartó továbbképzés mellé szervezett kiállítás megrendezésével. Szívesen vállaltuk a feladatot! Célunk, hogy Ön a helyszínen megismerkedhessen az újdonságokkal, áttekinthesse a teljes kínálatot, melyet hazai és nemzetközi gyártók a kereskedelem különböző csatornáin kínálnak a magyar fogorvosok és más, a  fogászatban tevékenykedő szereplők részére .

 

Örömmel vettük, hogy a Várkert Bazárban rendezett sikeres 2016-os tavaszi, majd őszi  kiállításra és a most következőre is nagy számban csatlakoztak hozzánk olyan kereskedők és gyártók, akik nem tagjai szövetségünknek.

 

Jelen kiadványunkban összegyűjtöttük azokat az információkat, melyeket hasznosnak találtunk a következő két napra. Bemutatjuk a kiállítókat, az általuk képviselt gyártókat és akcióikat.

 

Engedje meg, hogy már most felhívjuk figyelmét a május 5-6-án a Millenáris területén megrendezésre kerülő Magyar Fogorvosnapokra, ahol olyan újdonságokkal várjuk a látogatóinkat, melyeket a kiállítók többek közt egyenesen a kölni Nemzetközi Fogászati Kiállításról (IDS) hoznak el hozzánk.

 

Várjuk szeretettel a standokon!

 

Kuntner Zoltán

elnök

FOKESZ

 

Semmelweis Tavaszi Fogászati Napok 2017 Program Dento-alveolaris sebészet/Parodontológia

Az évek óta megszokott Semmelweis Tavaszi Fogászati Napok keretében rendezett kiállításunk idén is megrendezésre kerül, 2017. február 24-25.

A tavaszi kiállításra Budapesten a Várkert Bazárban várjuk Önöket.

Idén is garantáltan nagyszámú látogató vesz részt a rendezvényen és látogatja meg a fogászati gyártók és kereskedők által felvonultatott újdonságokat.

Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt két napos kiállításunkon.

Dento-alveolaris sebészet/Parodontológia

  1. február 24. (péntek)

Testőrpalota II. emelet, oktatóterem

 

Programfelelős: Dr. Windisch Péter egyetemi tanár

 

  Előadás címe Előadó Időrend
 
  MEGNYITÓ   9:25-9:30 (5’)
1. Teljes körű parodontális kezelés protokollja Prof. Dr. Gera István 9:30-10:15 (45’)
2. Protetikai ellátás szerepe a teljes körű parodontális terápiában Dr. Nagy Pál György 10:15-11:00 (45’)
SZÜNET 11:00-11:20 (20’)
3. Parodontális sebészi tasakkezelés, egy- és többgyökerű fogak ellátása Dr. Papp Zsuzsanna 11:20-12:05 (45’)
4. Parodontális rekonstruktív sebészet korszerű módszerei Prof. Dr. Windisch Péter 12:05-12:50 (45’)
SZÜNET 12:50-14:00 (70’)
5. Parodontális plasztikai sebészeti technikák napjainkban Dr. Molnár Bálint 14:00-14:45 (45’)
6. Parodontális fenntartó kezelés jelentősége a hosszútávú eredménynek elérésében Dr. Csifó-Nagy Boróka 14:45-15:30 (45’)
7. Véralvadásgátlás kérdése a fogászati és szájsebészeti beavatkozások alkalmával Dr. Csurgay Katalin 15:30-16:15 (45’)

 

Dento-alveolaris sebészet/Parodontológia

  1. február 25. (szombat)

Testőrpalota II. emelet, oktatóterem

 

Programfelelős: Dr. Németh Zsolt egyetemi docens

 

  Előadás címe Előadó Időrend
 
  MEGNYITÓ   9:25-9:30 (5’)
1. Szájüregi daganatok diagnosztikája és terápiája Dr. Németh Zsolt 9:30-10:15 (45’)
2. Csontpótló műtétek biológiai alapjai, a jövő lehetőségei Dr. Huszár Tamás 10:15-11:00 (45’)
SZÜNET 11:00-11:20 (20’)
3. Csontpótló műtétek a preprotetikai sebészetben Dr. Bogdán Sándor 11:20-12:05 (45’)
4. Gyógyszer okozta állcsontelhalás megelőzése, korai felismerése, kezelése Dr. Vaszilkó Mihály 12:05-12:50 (45’)
SZÜNET 12:50-14:00 (70’)
5. Bölcsességfogak eltávolítása és annak szövődményei Dr. Körmöczi Kinga 14:00-14:45 (45’)
6. Fogmegtartó sebészi eljárások Dr. Szűcs Attila 14:45-15:30 (45’)

 

Semmelweis Tavaszi Fogászati Napok 2017 Program Fogszabályozás és Gyermekfogászat

Az évek óta megszokott Semmelweis Tavaszi Fogászati Napok keretében rendezett kiállításunk idén is megrendezésre kerül, 2017. február 24-25.

A tavaszi kiállításra Budapesten a Várkert Bazárban várjuk Önöket.

Idén is garantáltan nagyszámú látogató vesz részt a rendezvényen és látogatja meg a fogászati gyártók és kereskedők által felvonultatott újdonságokat.

Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt két napos kiállításunkon.

Fogszabályozás és Gyermekfogászat

  1. február 24. (péntek)

Várkert Bazár, kisterem

 

Programfelelős: Dr. Rózsa Noémi egyetemi docens

 

  Előadás címe Előadó Időrend
 
  MEGNYITÓ   9:25-9:30 (5’)
1. Traumás eredetű fogsérülések és ellátásuk a gyermekfogászati gyakorlatban Dr. Rózsa Noémi 9:30-10:15 (45’)
2. Balesetek prevenciója és a következmények hosszú távú ortodonciai és protetikai ellátásának lehetőségei Dr. Balaton Gergely 10:15-11:00 (45’)
SZÜNET 11:00-11:20 (20’)
3. Ajak-, szájpadhasadékos páciensek ellátásának alapjai Dr. Nemes Bálint 11:20-12:05 (45’)
4. Vertikális anomáliák kezelése Dr. Képes Dániel 12:05-12:50 (45’)
SZÜNET 12:50-14:00 (70’)
5. Szkeletális horgonylatok alkalmazása az állcsont-ortopédia területén Dr. Nemes Bálint 14:00-14:45 (45’)
6. Az alsó fogívben jelentkező helyhiány megoldása extrakcióval ill.oszteodisztrakcióval Dr. Vízkelety Tamás 14:45-15:30 (45’)
7. A sínterápia fejlődése, attachmentek alkalmazása Dr. Rózsa Noémi 15:30-16:15 (45’)

 

Az órarend változtatásának jogát fenntartjuk!

 

Fogszabályozás és Gyermekfogászat

  1. február 25. (szombat)

Várkert Bazár, kisterem

 

Programfelelős: Dr. Kaán Miklós egyetemi adjunktus

 

  Előadás címe Előadó Időrend
 
  MEGNYITÓ   9:25-9:30 (5’)
1. Az ortodonciai kezelések megkezdésének optimális időzítése Dr. Kaán Miklós 9:30-10:15 (45’)
2. A Moláris-Incisívus Hypomineralisatios (MIH) szindróma diagnózisa és kezelési lehetőségei Dr. Rózsa Noémi 10:15-11:00 (45’)
SZÜNET 11:00-11:20 (20’)
3. A sürgősségi fogászati ellátás gyermekfogászati vonatkozásai   Dr. Déri Katalin 11:20-12:05 (45’)
4. A frontális keresztharapás kezelésének fontossága, az alkalmazott készülékek hatékonyságának összehasonlítása Dr. Horváth János 12:05-12:50 (45’)
SZÜNET 12:50-14:00 (70’)
5. Autista gyermekek és fogászati ellátásuk Dr. Déri Katalin 14:00-14:45 (45’)
6. A rögzített készülékek alkalmazása napjainkban Dr. Kaán Miklós 14:45-15:30 (45’)

 

Az órarend változtatásának jogát fenntartjuk!

Semmelweis Tavaszi Fogászati Napok 2017 Program Fogpótlástan, Konzerváló fogászat


Az évek óta megszokott Semmelweis Tavaszi Fogászati Napok keretében rendezett kiállításunk idén is megrendezésre kerül, 2017. február 24-25.

A tavaszi kiállításra Budapesten a Várkert Bazárban várjuk Önöket.

Idén is garantáltan nagyszámú látogató vesz részt a rendezvényen és látogatja meg a fogászati gyártók és kereskedők által felvonultatott újdonságokat.

Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt két napos kiállításunkon.

Fogpótlástan, Konzerváló fogászat

  1. február 24. (péntek)

Várkert Bazár, nagyterem


Programfelelős: Dr. Hermann Péter egyetemi tanár


  Előadás címe Előadó Időrend
 
  MEGNYITÓ   9:25-9:30 (5)
1. Rögzített fogpótlás készítésének parodontológiai vonatkozásai Prof. Dr. Hermann Péter 9:30-10:15 (45’)
2. Az “emergence profile” és ami felette van: optimális funkció és esztétika az implantációs protetikában Dr. Molnár Bálint 10:15-11:00 (45’)
SZÜNET 11:00-11:20 (20’)
3. Arany standard a fémmentes fogpótlások készítése során Dr. Gerlóczy Pál 11:20-12:05 (45’)
4. Digitális technikai megoldások cad/cam kerámia anyagokkal: határtalan lehetőségek de hol tartunk ma? Dr. Borbély Judit 12:05-12:50 (45’)
SZÜNET 12:50-14:00 (70’)
5. Protetikai szemléletű tervezés a navigációs implantológia területén Dr. Kispélyi Barbara 14:00-14:45 (45’)
6. A gerosztomatológia sajátosságai Dr. Kivovics Péter 14:45-15:30 (45’)
7. Rövid és keskeny implantátumok szerepe a fogászati implantológiában Dr. Bérczy Kinga 15:30-16:15 (45’)


Az órarend változtatásának jogát fenntartjuk!

 

Fogpótlástan, Konzerváló fogászat

  1. február 25. (szombat)

Várkert Bazár, nagyterem


Programfelelős: Dr. Tóth Zsuzsanna egyetemi docens

  Előadás címe Előadó Időrend
 
  MEGNYITÓ   9:25-9:30 (5)
1.

Új irányzatok a fogorvoslásban:

endodoncia és ergonómia

Dr. Tóth Zsuzsanna 9:30-10:15 (45’)
2. Sikeres gyökérkezelés – korszerű gyökércsatorna fertőtlenítés Dr. Lohinai Zsolt 10:15-11:00 (45’)
SZÜNET 11:00-11:20 (20’)
3. A gyökértömési technikák fejlődése Dr. Vág János 11:20-12:05 (45’)
4. Destruált, ill. gyökérkezelt fogak rekonstrukciója Dr. Bartha Károly 12:05-12:50 (45’)
SZÜNET 12:50-14:00 (70’)
5. Az adhézió lehetőségei és korlátai a restaurációs technikában Dr. Szabó Enikő 14:00-14:45 (45’)
6. Esztétika a fogászatban – tervezéstől a kivitelezésig Dr. Döbrentey Zsolt 14:45-15:30 (45’)


Az órarend változtatásának jogát fenntartjuk!