2017 Millenáris

XI. Magyar Fogorvosnapok 2017 Program

 

Tisztelt látogató!

Szeretettel és nagy várakozással üdvözöljük a XI. Magyar Fogorvosnapok rendezvényen és az annak keretében megrendezésre kerülő Fogászati Kiállításon. A rendezvényt a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata és a Fogászati Kereskedők és Gyártók Szövetsége közös összefogással hívott életre.

A kétévenként megrendezett konferencia az évek során az ország legrangosabb fogászati eseményévé nőtte ki magát. Kiváló lehetőség a legújabb ismeretek elsajátítására, a legmodernebb anyagok és technológiák testközelből történő megismerésére. A fogászati gyártók és kereskedők számára pedig jó alkalom a bemutatkozásra, a nemzetközileg újonnan bevezetett termékek magyarországi premierjének megszervezésére.

Az idei rendezvény azért is különleges, mert új helyszínre invitáljuk Önöket: a Millenáris Park Budapest közepén ideális feltételeket biztosít mind az előadások, mind pedig a kiállítók számára.

A május 5-6. időpont most különösen kedvező, hiszen röviddel a kölni IDS után – amely a fogászati kereskedők legnagyobb európai seregszemléje – itthon is megismerhetővé válnak az ott bemuatott világújdonságok.

A két nap során a programok olyan, a mai fogorvoslásban leginkább előtérben lévő területekkel foglalkoznak, mint:
az implantológia, annak sebészi és fogpótlástani aspektusa, 
a CAD/CAM technológia alkalmazási lehetőségei a mindennapi fogorvosi gyakorlat során.

Szimpóziumok keretében bemutatásra kerülnek a fogszabályozás és a fogtechnika legmodernebb eljárásai.

Ezzel a kiadvánnyal, amit most a kezében tart, segítünk eligazodni a rendezvényen térben és időben egyaránt.
A két nap során felhasználható információk mellett szeretnénk bemutatni a kiállítókat és az általuk képviselt gyártókat, ezzel is kiemelve azokat, akik ennek a rendezvénynek a sikeréhez hozzájárulnak.
Bemutatjuk azokat az akciókat is, amelyeket a cégek az általuk kínált termékek reklámozásán túlmenően a résztvevők megelégedésére dolgoztak ki.

Választékuk gazdagsága és felkészültségük alapján a kiállító cégek megérdemlik, hogy temékeiket figyelmükkel tüntessék ki.

Várjuk Önt a Kiállításon, a Millenáris Park B épületében!

Kuntner Zoltán

elnök

comment closed