2017 Millenáris

Magyar Fogorvosnapok nyitvatartás

Kiállítóink alább tájékozódhatnak a Millenárison megrendezésre kerülő XI. Magyar Fogorvosnapok nyitvatartás, standok építése és bontása kapcsán felmerülő információkról. 

Tisztelt Kiállítók!

 

Rövidesen elérkezünk a XI. Magyar Fogorvosnapok – Millenáris

(2017. május 5-6.) megnyitásához.

 

Helyszín: 1024 Budapest, Kis Rókus utca

 

Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a kiállítás építési ideje:

 

  1. május 3-án, 10 00 – 22 00 óráig

 

  1. május 4-én, 700 – 2200 óráig.

 

Bontás:

 

  1. május 6-án, 1800– tól  2200-ig.
  2. május 7-én, 800-tól 1200-ig.

 

A II. kerületi lakosok pihenéséhez való joga érdekében csendrendelet került bevezetésre a kerületben, mely hétköznap este 22 órától másnap reggel 6 óráig, hétvégén este 22 órától másnap reggel 8 óráig tilt minden olyan tevékenységet, mely zavarhatja a kerületben lakók pihenését. Ennek értelmében kérjük az építési időpontok pontos betartását, a teherbejáró előtti területen a munkálatok határidőre történő befejezését, a terület elhagyását.

 

A bontási munkálatok a „B” pavilonban május 6-án éjszaka is folytathatók, de nincs lehetőség arra, hogy az éjszaka folyamán az elbontott anyagokat teherautóra rakják a kivitelezők, azt csak május 7-én reggel 8 órától tehetik meg.

 

Azon kedves résztvevők, akiknek a Sämling Kiállítási Kft. építi standját, a berendezkedést május 4-én 1600– órától kezdhetik meg. A nagyméretű eszközöket, berendezéseket (pl. kezelőegység) a Millenáris Marczibányi tér felé eső teherbejáróján keresztül lehet a kiállítási területre szállítani. A ki- és beszállítás rendjét az őrző-védő cég munkatársai koordinálják.

 

A standok berendezését május 5-én, reggel 8-ig kell befejezni ahhoz, hogy kulturált, rendezett körülmények között tudjuk fogadni a résztvevőket.

 

A kiállítás nyitva tartása:

 

  1. május 5-én 8:00 – 18:00 óráig,

 

  1.     május 6-án 8:00 – 18:00 óráig.

 

Kérjük, hogy külsős standépítő szolgáltatásait igénybe vevő résztvevők a kivitelező cég felelős vezetőjének elérhetőségét megadni szíveskedjenek.

Ezúton szeretnénk felhívni minden kedves kiállító figyelmét, hogy a kulturált kiállítói megjelenés érdekében a FOKESZ kéri és előírja, hogy a standok szőnyegezéséről, a bérelt terület falakkal való határolásáról gondoskodni szíveskedjenek. A szomszédos standok falai nem jelentik ezek meglétét, és használatuk nem megengedett.

 

A standok kivitelezésénél a megengedett magasság 3 méter, az ettől eltérő magasságot kérjük, hogy a Samling Kft. felé jelezni szíveskedjenek, mivel a Millenáris galéria rendszere miatt a terület egyes részein a rendelkezésre álló belmagasság 3,5 méter.

 

Kérjük, hogy a részvételi díjat tartalmazó számla kiegyenlítéséről határidőre szíveskedjenek gondoskodni, mivel ez a részvétel alapvető feltétele. A számlát minden kedves kiállítónak megküldjük. Amennyiben a teljesítés az építésig nem történik meg, úgy fenntartjuk a jogot arra, hogy a jelentkezést semmisnek tekintsük.

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Millenáris mélygarázsában rendelkezésre álló parkolóhelyek száma korlátozott (80db), a közeli bevásárlóközpont (Mammut) parkolója a kiállítók rendelkezésére áll.

A mélygarázsokban fizető automaták állnak rendelkezésükre a parkolási díj kiegyenlítésére.

 

A Millenáris környékén kevés parkolóhely van, melyek zömében fizető övezetbe tartoznak, ezért javasoljuk, hogy amennyiben lehetőségük van rá, tömegközlekedéssel közelítsék meg a helyszínt.

 

Ezúton szeretnénk kérni minden kedves kiállítót és kiállítás kivitelezőt, hogy a stand építése és berendezése során keletkező szemetet, dobozokat, csomagolóanyagokat legyenek kedvesek a helyszínről elszállítani, mert a Millenárisnak nagy mennyiségű szemét kezelésére, tárolására, elszállítására nincs kapacitása. Szíves segítségüket és közreműködésüket köszönjük!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy standberendezés, frízfelirat, grafika igénylésére a Samling Kiállítási Kft-től a héten van még lehetőségük. A helydíj üres területet tartalmaz, így a szőnyegezést is szükséges külön megrendelni. A Millenáris fényviszonyai erősebb standvilágítást igényelnek, kérjük, ezt vegyék figyelembe.

 

A Millenárisban a Valton Kft. munkatársai  felügyelik a területet, a standberendezkedés idején,   május 4-én 16-tól 22 óráig, a nyitva tartás idején 7-től 18 óráig teljesítenek szolgálatot. Május 5-én 18.00 órakor a kiállítási területet kérjük elhagyni szíveskedjenek, ezt követően a B pavilont bezárják, és a Millenáris zárásáig, 23 óráig 2 őr felügyeli, hogy illetéktelenek a B csarnokba ne léphessenek be.

 

Minden kiállítónkat szeretettel várjuk!

 

Kuntner Zoltán Somos András

FoKeSz elnök Sämling Kiállítási Kft.

comment closed